A sportban világszerte – így sajnos itthon is – a mai napig uralkodó szemlélet, hogy csak az érhet el kiemelkedő eredményeket, aki valamilyen extra fizikai adottsággal bír: ő a született tehetség, akiről azt gondoljuk, hogy eredendően, különösebb erőfeszítés nélkül is mindig sikeres. Vannak edzők és klubok, akik célzottan ezeket a gyerekeket keresik, és könnyedén hoznak ítéletet azzal kapcsolatban már gyerekkorban (!), hogy valaki tehetséges, vagy sem.
Nos, megértem, annak a szülőnek, akinek a gyerekéről őstehetségként beszélnek, bizonyára nagy büszkeség ezt hallani. Ugyanakkor tapasztalatom szerint ezek a zseninek kikiáltott gyerekek egy idő után azzal a fájdalmas érzéssel kénytelenek szembesülni, hogy ebben a “zseniklubban” egy bizonyos szint felett már nem egyedül vannak, és a másik 19 zseni is pont ugyanarra a célra hajt, mint ő, és pont ugyanannyira tehetséges is, mint ő….
Ez a helyzet egy kicsit sokkolni szokta ezeket a sportolókat, mert ez az a pont, ahonnan már más szemmel kell tekinteniük a sportolásra. Már nem biztos, hogy mindent megnyernek (főleg nem erőfeszítés nélkül), és már nem biztos, hogy ők a klub egyedüli “üdvöskéi”. Talán sejted, hogy ezek közül a gyerekek közül pont emiatt a váltás miatt nagyon sokan lemorzsolódnak, elvesznek a sportág számára. Nem mindegyikük képes ezt a megváltozott helyzetet kezelni, és felismerni, hogy ahhoz, hogy a tehetségét, és az eddig befektetett edzés munkáját ne veszítse el, több és más minőségű edzés munkára (értsd: fizikailag és mentálisan is!!), azaz VÁLTOZTATÁSRA van szüksége.
Michael Jordannek minden álma az volt, hogy profi kosárlabda játékos legyen. Nem született hatalmas tehetségnek, a sporttörténelem során azonban talán senki nem dolgozott meg nála keményebben a sikerért. Középiskolás korában kirúgták az iskolai csapatból, ami teljesen összetörte. Később az egyetemi sport ösztöndíjat sem kapta meg. Az édesanyja tanácsára azonban nem adta fel. Reggel 6kor indult el otthonról, hogy az órák előtt még edzhessen. Az egyetemi csapatban folyamatosan a hibái kijavításán dolgozott – a védekezés nem volt az erőssége, de a labdakezelésben és a dobásban is voltak hiányosságai. Az edzőjét lenyűgözte, hogy milyen keményen edz – sokkal keményebben, mint a csapattársai. Egyszer, miután a csapat elveszítette a szezon utolsó meccsét, kiment a pályára, és órákon keresztül gyakorolta a dobásokat. Már akkor a következő szezonra készült. Később, elismert sportolóként, sikere és hírneve csúcsán sem hagyott fel a legendásan kitartó edzésekkel. A Chicago Bulls korábbi segédedzője, John Bach szerint ő volt a “zseni, aki folyamatosan tökéletesíteni akarta a zsenialitását”.
Jordan sikere a mentális edzés sikere is volt egyben. “Ha az ember mentálisan erős, és szívvel-lélekkel dolgozik, sokkal többre képes, mintha pusztán a fizikumára hagyatkozna. Mindig is ebben hittem, és ezt igyekszem terjeszteni is.” Mások azonban nem osztják a hitvallását. Michael Jordanre nézve csupán testi erejét látják, amelynek köszönhetően elkerülhetetlen volt a felemelkedése.
Te melyik csoportba tartozol inkább? Zseninek, őstehetségnek tartottak, és nehezen viseled, hogy az eredmények már nem jönnek olyan könnyen, mint régen? Vagy sose tartottak igazán nagy tehetségnek, de a szorgalmaddal és a kitartásoddal kiemelkedsz a mezőnyből, mint Michael Jordan? Jól esne beszélgetni erről valakivel, aki pontosan tudja és érzi, hogy min mész keresztül?
Vedd fel velem a kapcsolatot egy ingyenes konzultációért, és megbeszéljük, hogyan tudnék neked segíteni.
—
Tetszett a bejegyzés? Csatlakozz Te is „Mentális Edzés Sportolóknak” elnevezésű Facebook közösségemhez, ahol rengeteg ingyenes tippet, ötletet osztok meg a mentális felkészüléseddel kapcsolatban!
by