Az én sztorim

Szenvedélyem mások inspirálása

Még mindig emlékszem arra a napra, amikor a helyi egyesület utánpótlás edzői megjelentek az iskolánkban, hogy felmérjék a gyerekeket, és megnézzék, ki milyen sportágra lenne alkalmas.
9 éves voltam.

Az atletikus képességek mellett a labdás tudásunkat, ügyességünket is mérték. Nagyon izgultam, mivel addigra a húgom – nagyon tehetséges úszó – már heti 11 alkalommal járt edzésre.
Meg akartam mutatni a családomnak, hogy ugyanolyan tehetséges vagyok, mint ő, csak egy másik sportágban.

Ezzel kezdődött a kézilabdás karrierem és a sport iránti szeretetem.
Erős érzelmi kapcsolat ez, amely azóta is mélyen bennem él.

Gyerekként nem igazán volt más választásom, mint sportolni. Gyakorlatilag az egész családom kötődött valahogy a sporthoz. Édesanyám testnevelő tanár volt (később kézilabda edző), húgom háromszoros országos bajnok lett úszásban, míg édesapám senior golfbajnokként, a nemzeti csapat tagjaként tette le a névjegyét. Nagyon büszke vagyok mindnyájukra! Anélkül, hogy észrevették volna, hatalmas inspirációt jelentettek számomra, és a siker megosztásával kapcsolatos szenvedélyem megalapozásához is hozzájárultak.

#1 Szuperképességem - Ismerem a sportolók (és szüleik) világát

Amíg kézilabdáztam, családilag és egyénileg is megtapasztaltuk, mit jelent sportolónak lenni. Ezek az évek kemény munkával és áldozatokkal teltek a család minden tagjától. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb eleme a fiatal sportolókkal és családjaikkal elért edzői és coaching sikereimnek. Kívülről-belülről ismerem a világukat – és nem csak gyermekkori emlékeim miatt. 13 éves sportoló szülőjeként első kézből tapasztalom, mit jelent „sportszülőnek” lenni.

Miután a főiskolai évek után befejeztem a kézilabdás karrieremet, a kreatív szakma felé fordultam, és marketinggel kezdtem foglalkozni. Nagyon sikeres voltam, de 20 év után úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Ez a valami a versenyzés és sport volt. Amellett, hogy új sportágakban – például triatlon – kezdtem el versenyezni, úgy döntöttem, hogy itt az ideje valami újat tanulni, és elmentem a TF-re, hogy kézilabda edző legyek.

#2 Szuperképességem - A tanítás és az edzés a véremben van

Kézilabda edzőként 10-12 éves gyerekekkel kezdtem dolgozni, később pedig 16-18 éves fiatalokkal. Még mindig emlékszem, mennyire izgultam az első edzésen, amikor belenéztem azokba a csillogó szempárokba. 🙂 Azóta is nagyon szeretek tanítani és edzést tartani. Gyerekként tanárok vettek körül szinte mindenhol (szülők, nagynénik, nagybácsik), nem csoda, hogy a szabadidőmben gyakran fordultam meg más iskolákban. Ez talán magyarázatot ad arra, miért éreztem magam annyira „otthon”, amikor elkezdtem edzősködni. Úgy éreztem, hogy végre „megérkeztem”. A tanítás és az edzés tényleg a véremben van.

#3 Szuperképességem - Hiszek az élethosszig tartó tanulásban

Közvetlenül azután, hogy elkezdtem kézilabda edzőként dolgozni, úgy éreztem, hogy ideje megvalósítanom minden idők álmát, és a sport mentális részét is megtanítanom a sportolóimnak. Először sport és life coach képesítést szereztem, majd egy évvel később elkezdtem pszichológiai tanulmányaimat (BA) a Szegedi Tudományegyetemen, amit 2022-ben fejeztem be. A Debreceni Tudományegyetem Pszichológia Mesterképzésén (MA) 2024 júniusában kitüntetéses minősítésű „okleveles pszichológus” diplomát szereztem.

Szeretem folyamatosan bővíteni tudásomat, és ötvözni a sport coach, pszichológus és a kézilabda edzői képességeimet. Úgy gondolom, hogy az, hogy párhuzamosan dolgozom edzőként és pszichológusként, végre lehetőséget ad számomra a célom megvalósítására, amely nem más, mint az, hogy …