Ha valaki egy kicsit mélyebben beleássa magát a pszichológia tudományába, előbb-utóbb találkozni fog egy sor olyan jelenséggel, ami nem csak elgondolkoztató, hanem szórakoztató is. Ha bónuszként még azt is megértjük, hogy miért lehet hasznos ennek a jelenségnek az ismerete a mi életünkben sportolóként, akkor aznap már nem keltünk fel hiába. 🙂
Most is egy ilyen jelenségről lesz szó, úgy hívják, hogy „nemfigyelési vakság”.
A hivatalos definíció szerint akkor jelentkezik, amikor egy feladat elvégzése közben egy szokatlan ingert nem veszünk észre.
Talán veled is előfordult már olyan, mint velem, hogy egy verseny szituációban egyszerűen nem hallottam az edző kiabálását, aki sokadjára kérte, hogy jöjjek le a pályáról, mert cserélünk (kézilabda). A többiek csak nevettek mellettem a kispadon, mikor végre leültem, de én továbbra is csak döbbenten néztem rájuk, hiszen én TÉNYLEG nem hallottam semmit… A magyarázat ezekre az eseményekre a figyelmünk működésében van.
Az agyunk megszámlálhatatlan mennyiségű információt (ingert) dolgoz fel nap mint nap, ezért folyamatosan döntési helyzetben van, hogy éppen mire érdemes a figyelmet fordítani. Talán meglepő, de egyes kutatások szerint az emberi figyelem átlagosan csak 8 másodpercig fenntartható. Ha egy kicsit megfigyeled magad, még soknak is tűnhet az a 8 másodperc (lásd scrollozás!). Újabb és újabb események (zajok, beszéd, képek, gondolatok…) versenyeznek a figyelmünkért, ami törvényszerűen előbb-utóbb elkalandozik, és már egész másra irányul, mint néhány másodperccel korábban. Gondolj csak arra, hány percig tudsz az iskolában az előadóra/tanárra figyelni, és mikor kezdesz el ceruzát rágni, firkálni a füzetedbe, a melletted ülővel vagy a mobiloddal foglalkozni…
De miért jó ezt tudnunk sportolóként?
Elsősorban azért, mert bár a figyelmet nagyon jól lehet célzottan, külön edzeni (hello, meditáció!), és így az átlagos 8 mp-ről a hosszú percekig eljutni, de ez nem nyújtható a végtelenségig. (Egy felnőtt ember átlagosan 45 percig tud figyelni – változó intenzitással.) Egy ponton el fog fogyni a tiéd is, és ha elfogy, elkalandozik. Amikor versenyzel, sokkal intenzívebb figyelemre van szükséged, mint egy átlagos edzésen, ami nem csak azért extra, mert így gyorsabban elfáradsz fejben, hanem azért is, mert egy versenyen koncentráltabb figyelemre van szükséged, ami sokszor azt is jelenti, hogy az egyéb ingereket, eseményeket teljesen kizárod. Így fordulhatott elő velem is, hogy nem hallottam az edzőt a pálya szélén a nevemet kiabálni, sokadjára sem.
A nemfigyelési vakság pont erről szól.
Hogy benne vagy egy számodra fontos feladatban, szituációban (verseny), és minden idegszáladdal arra koncentrálsz, ezért nem veszel észre olyan eseményeket, amiket más esetben simán kiszúrnál. Ha visszatérünk egy pillanatra a sporthoz, és van időd egy percre elgondolkozni ezen, rá fogsz jönni, hogy bizonyos helyzetekben lehet ez a nemfigyelés előnyös is, hiszen semmi mással nem foglalkozol, csak a versennyel. Nem zavarnak meg a bekiabáló nézők, az ellenfeled szurkolói, hurrá!
Ugyanakkor ha nem hallod meg, hogy mit mond neked az edző vagy a csapattársad, könnyen kerülhetsz hátrányba is miatta – jajj. Te milyen gyakran tapasztalod magadon ezt a jelenséget? Előfordult már veled? Inkább pozitívnak vagy negatívnak éled meg? Írd meg nekem!
Jöhet a játék!
Ezzel az írással egyrészt szerettem volna bővíteni kicsit az ismereteidet a figyelemről, másrészt bebizonyítani neked, hogy a pszichológia néha vicces és elgondolkoztató is tud lenni.
Ez utóbbihoz egy feladat teljesítésére foglak kérni:
- Nézd meg ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=vJG698U2Mvo a 38. mp-ig (és csak odáig!)
- Számold meg, hogy hányszor passzolnak a FEHÉR pólóban lévő játékosok
- Ha befejezték a passzolást, állítsd meg a videót (0:38 mp)
- Írd meg nekem emailben/insta üzenetben a számot
- Én pedig megírom neked a helyes választ 😉
by